Vannak elfeledett, és vannak felejtésre ítélt művészek. Az előbbiek jelentéktelennek bizonyultak az idők távlatában, az utóbbiakat a történelmi változás, a politikai rendszer vagy éppen az ideológia igyekezett kiiktatni a köztudatból. Ők azok, akik szemben álltak az előírt konvenciókkal és alkotókedvük lankadatlan lelkesedésével - olykor csak műtermük számára - hozták létre az idővel dacoló, és a korszellem változásainak ellenálló műveiket.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt az örökkévalóságba távozott a selmecbányai születésű Pituk József Viktórián, aki Glatz Oszkár növendékeként a harmincas években indult el sokoldalú művészpályáján. Életének utolsó évtizedeiben a mellőzött művészek sorsára kényszerült. Félreállították, és maga is félrevonult, de mindig tudta, hogy a mindeneket megtépázó történelmi vihar ellenére templomi üvegablakain mindenkor átragyog a Mennyei Fény (a budapesti Örökimádás temploma, a Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnája stb.). Ő, akit az elfogulatlan kritika a magyar képzőművészet egyik kiemelkedő egyéniségének ismert, kitartóan vívta Don Quijote-i harcát az európai értékeket felőrlő "keleti" szélmalommal. Dantéval együtt riadtan szemlélte a körülötte tátongó poklot, mégis művészsorsának purgatóriumát vállalva, fáradhatatlanul rótta a Paradicsomba vezető utat. Egykori műtermét ragyogó színekben pompázó csendéletek, tájképek és az életművét hűségesen ápoló Múzsa-feleséggel közös portréi teszik a "földi béke" otthonává.

Nehéz eldönteni, mi volt Pituk József Viktórián művészetének kiemelkedő műfaja, az üvegfestészet-e vagy a bravúros rajztechnikával művelt grafika - a tussal és ecsettel teremtett fény és árnyék expresszív villanásaival - vagy a néha pasztell-szelíd, máskor dinamikus színeket öltő festészet. Akár olajat, akár temperát használt, művein az impresszív hangulatok varázslata jelent meg, a fényözönbe foglalt és a napi gondokat feledtető lelki derű. A mester kerülte a tünékeny stílusirányzatokat, megtagadta a pártos realizmust, és elutasította az esztétikai nihilizmust, ugyanakkor a hagyományos esztétikai értékek megőrzésével mindig tudott újat nyújtani. Talán ezért figyeltek fel rá Milánóban, Padovában, Firenzében, St. Pöltenben, Bécsben, hogy csak a legjelentősebb külföldi kiállításait említsük. Amíg a nyugati határainkon kívüli világ elismerte és díjazta művészetét, addig határainkon belül az elmúlt évtizedek hivatalos művészetpolitikája felejtésre ítélte. A szakma hazai nagyjainak megbecsülését már életében kivívta.


Forrás: http://www.ujember.katolikus.hu/Archivum/2003.06.01/1605.html

Üvegfestés klub, V.G.Beáta feltöltése